dr. Fehér Tamás

Az üzleti életben is meglepően hasznosak lehetnek egyes olyan egzotikusabb bizonyítási eszközök, amelyeket jellemzően csak a filmekben vagy súlyos büntetőügyekben tudunk elképzelni. Pedig a mindennapi életben is komoly kellemetlenségeket előzhetünk meg egy magánnyomozó időben történő megbízásával, vagy éppen egy jól irányzott hazugságvizsgálattal. Bodnár Zsolt és Dr. Balla Béla, a Hori-Zone Biztonsági Iroda munkatársai segítettek elmélyedni a témában.

Peres eljárás, végrehajtás, szakértők

Manapság az érdeklődés homlokterébe kerültek a különféle megfigyelési módszerek, amelyeknek a bűnüldözésben vagy éppen a titkosszolgálati munkában már többtíz éves múltjuk van. Mégis aránylag kevesen gondolnak arra, hogy a hasonló szolgáltatások sokszor a mindennapi üzleti-, vagy éppen magánéletben is jól hasznosíthatók.

A magánnyomozók köztünk járnak

Akár hisszük, akár nem, a magánnyomozók bizony köztünk járnak és meglehetősen változatos eszköztárral rendelkeznek ahhoz, hogy olyan információkat tudjanak meg, amelyeket nem feltétlenül szerettünk volna megosztani velük.

Az egyik ilyen az OSINT, vagyis a nyílt forrású hírszerzés, ahol azokat a nyilvánosan elérhető információkat vizsgálják, rendszerezik, amit sokszor önként és dalolva osztunk meg a nagyvilággal.

Ám egy jól felvértezett magánnyomozói csapat ennél is sokkal komolyabb információgyűjtésre képes. Ide tartozik valakinek a nyilvános helyeken történő megfigyelése, követése, valamint az ismerőseitől, akár családtagoktól származó információk aktív begyűjtése. Ennek eszköze a „legenda”, vagyis az a fedősztori, amivel a kellő kapcsolatteremtési képességgel rendelkező nyomozó még a legbizalmatlanabb szomszédtól is értékes információkat tudhat meg.

 

HALLGASSA MEG PODCAST EPIZÓDUNKAT IS EBBEN A TÉMÁBAN

 

Nyomozás az üzleti életben

A magánnyomozók szolgáltatásait sokszor az üzleti életben is érdemes megfontolnunk.

Rosszabb esetben olyan időpontban merül fel ez a lehetőség, amikor már megtörtént a baj. Egy üzleti partnerünk felszívódott, nem fizet, és döntenünk kell: belefogunk-e egy hosszas jogi eljárásba a tulajdonos vagy az ügyvezető ellen? Ehhez lehet hasznos az úgynevezett vagyonkutatás, amivel a csalárd tulajdonos vagy ügyvezető személyes és vagyoni körülményeit lehet feltérképezni. Ebből megtudhatjuk például, hogy van-e értelme olyan eljárást indítani ellene, amelynek a végén egy végrehajtás sikerrel kecsegtethet.

Ennél egy fokkal előremutatóbb, amikor már a szerződéskötést megelőzően mérjük fel leendő üzleti partnerünk körülményeit, élettörténetét, annak érdekében, hogy felmérjük: megbízható-e az illető, érdemes-e vele üzleti kapcsolatba lépnünk?

Egy magánnyomozati környezettanulmány akkor is nagyon hasznos lehet, ha fontos, vagy éppen bizalmi pozícióba kívánunk valakit felvenni. Ezt a szolgáltatást nem utolsó sorban olyan külföldi vállalkozások szokták igénybe venni, akik biztosak szeretnének lenni abban, hogy a magyarországi ügyeiket majd egy megbízható képviselő fogja vinni. Ez a lehetőség ugyanakkor fordítva is adott: külföldi piacra lépés előtt megnyugtató lehet tudni, hogy jó emberre bíztuk a külföldi irodánkat.

Hazudj, ha tudsz

A hazugságvizsgálóval is főként kémfilmekben szoktunk találkozni, aki pedig egy kicsit jobban benne van a témában, az tudhatja, hogy büntetőügyekben is viszonylag gyakran alkalmazzák.

Az azonban kevésbé ismert, hogy értő kezekben a poligráf a civil, illetve üzleti életben is jól használható eszköz lehet.

Ilyen lehet az, amikor egy belső átvilágítás csalássorozatot fed fel egy cégnél, és a tulajdonos szempontjából sem mindegy az, hogy rájöjjön: ki volt benne, ki tudott és ki nem tudott az adott cselekményekről. Hasznos lehet ugyanakkor hatósági eljárásokban is, pl. ha valaki ezzel is szeretné bizonyítani, hogy ő nem tudott az adócsalásról, vagy éppen a kartellezésről.

Itt egyrészt alapkövetelmény az önkéntesség, azaz senkit nem lehet arra kötelezni, hogy poligráfos vizsgálatnak vesse alá magát. Másrészt, a szakma maga sem titkolja, hogy megosztott a témában. Van, aki hisz abban, hogy a megfelelő szakértő kezeiben a poligráfos vizsgálat megalapozott eredményt ad, és vannak, akik fenntartásokkal kezelik ezt az eszközt.

Az azonban látszik, hogy sokkal kevesebbszer jut eszünkbe a poligráf használata, mint ahányszor az tényleges hozzáadott értéket adhatna az ügyünkben.