dr. Vizler Kitti

A kártérítések esetében nem mindig ez a helyzet. Az Európai Unió Bírósága a közelmúltban újfent kijelentette, hogy a szerződésben kikötött kártérítés vagy kötbér is minősülhet egy szolgáltatás ellenértékének áfa szempontból. Ez azért nem mindegy, mert az ellenérték áfás, a kártérítés viszont nem. Mindez különösen az ún. hűségidős, vagy az egyéb határozott idejű szolgáltatásokat érintheti.

Úgy megy, mint egy kacsa, úgy hápog, mint egy kacsa, akkor kacsa, igaz?

Áfa szempontból nem mindegy, hogy valamit ellenértéknek vagy kártérítésnek tekintünk-e. Az előbbi ugyanis áfás, az utóbbi viszont nem. Sokszor azonban nehéz eldönteni, hogy áfa-szempontból mi minősül kártérítésnek, ez pedig mind eladói, mind vevői oldalon komoly kockázatot hordoz. Ha valamit tévesen tekintünk kártérítésnek, akkor a NAV követelheti az eladón a meg nem fizetett áfát. Ha azonban tévesen tekintjük áfa-kötelesnek, akkor a vevőnél tagadhatja meg az áfa levonását.

Az, hogy valami kártérítés-e vagy ellenérték, csak részben függ a polgári jogi szabályoktól. Az Unió Bírósága (EUB) ugyanis erre a tagállami szabályoktól független értelmezést adott. Az EUB olvasatában mindig az a kérdés, hogy van-e közvetlen kapcsolat az ügylet tárgya (termék vagy szolgáltatás) és az adott vagyoni előny között. Ha ez a kapcsolat fennáll, akkor ellenértékről, nem pedig kártérítésről beszélünk. Márpedig újabb döntéseiben az EUB meglehetősen tágan értelmezi a közvetlen kapcsolat fennállását egészen odáig, hogy olyan összegeket is ellenértéknek tekint, amit általában kártérítésnek gondolnánk.

Lízingdíj esedékessé válása nemfizetés esetén

Az egyik legújabb, bolgár gyökerű esetben (C-242/18) a felek lízingszerződést kötöttek. Ez alapján a lízingbeadó lejárat előtt megszüntethette a szerződést és a lejáratig egyébként fizetendő lízingdíjak összegével megegyező kártérítést követelhetett, ha a lízingbe vevő nem fizette a lízingdíjat. Mivel a lízingbe vevő ezek fizetését elmulasztotta, ezért a lízingbe adó élt a szerződésben kikötött jogával és a szerződés felmondása mellett kártérítést követelt. Ennek kapcsán kérte a korábban egy összegben megfizetett áfa visszatérítését is. Erre azonban a bolgár adóhatóság nem volt hajlandó.

Az EUB álláspontja szerint az a meghatározó, hogy a kártérítésre vonatkozó szerződéses kikötés lehetővé teszi a lízingbe adónak, hogy ugyanolyan jövedelemben részesüljön, mint amelyet a felmondás hiányában kapott volna. A tőle követelt összegeket ezért változatlanul azért fizeti a lízingbe vevő, hogy igénybe vehesse a szolgáltatást. Az EUB szerint nincsen jelentősége annak, hogy ő erre a saját hibájából nem jogosult, és annak sem, hogy a lízingtárgyat tudta-e használni a szerződés felmondásának időpontjától. A lízingbe adó ugyanis a maga részéről lehetővé tette a számára, hogy igénybe vegye a szerződésből eredő szolgáltatásokat. Tehát létezik olyan jogviszony, amelynek keretében kölcsönös szolgáltatások kerülnek átadásra, vagyis fennáll a közvetlen kapcsolat a fizetendő „kártérítés” és a lízingszolgáltatás között, így az áfa-szempontból nem minősíthető kártérítésnek.

Hűségidő alatti havidíjak

Talán jobban megérthető az EUB gondolatmenete abból az ítéletéből (C-295/17), amelyben a hűségidő előtt felmondott szerződés alapján a felmondáskor fizetendő havidíjakat minősíti ellenértéknek. Az eset szerint egy portugáliai távközlési szolgáltató szerződésében kártérítést kötött ki arra az esetre, ha a szerződést az ügyfél hibájából kell felmondania. Ekkor a hűségidőből hátra lévő havidíjak azonnal esedékessé váltak. A Bíróság szerint itt is megállapítható a közvetlen kapcsolat a szolgáltatás és a kártérítésként kapott összeg között. Ennek az a fő oka, hogy lehetővé teszi a szolgáltató számára, hogy ugyanolyan bevételhez jusson, mintha az ügyfél nem szüntette volna meg a szerződést lejárat előtt, vagyis az ügylet gazdasági tartalma nem változik meg pusztán a felmondás miatt. Az önmagában nem változtatja meg a szolgáltató és az ügyfelei közötti jogviszony valós gazdasági tartalmát, hogy a szolgáltatással az ügyfél a saját hibájából nem tud élni. Az EUB szerint nem lényeges a kikötés azon célja sem, hogy elrettentse az ügyfeleket a hűségidő előtti felmondástól, hiszen az összeg valós gazdasági tartalma szerint arra irányul, hogy biztosítsa a szerződés szerinti hűségidőnek megfelelő havidíjak bevételét a szolgáltató számára.

Ellenpélda: a foglaló

Talán szemléletes arra is kitérni, hogy az EUB mit nem tekintett ellenértéknek. Egy régebbi esetben (C-277/05) a szállóvendég által fizetendő foglalót kellett megítélnie. Ezt a vendég akkor „bukta el”, ha lefoglalta ugyan a szobát, de mégsem jelent meg, azaz – szaknyelven – elállt a szerződéstől. Itt az merült fel kérdésként, hogy vajon ez egy átalánykártérítés, ami nem áfás; vagy egy olyan különleges, „foglalási” szolgáltatásnak az áfás ellenértéke, amit a szálloda azért kap, hogy fenntartsa a szobát a vendégnek.

Az EUB szerint itt az a meghatározó, hogy a szálloda abban az esetben is köteles fenntartani a szobát, ha a vendég nem fizet foglalót, hiszen ez minden esetben alapvető szerződéses kötelezettsége. Emellett a foglalót a vendég kifejezetten akkor köteles (véglegesen) megfizetni, ha mégsem veszi igénybe a szolgáltatást, és a szerződést egyoldalúan felbontja. Mindezek miatt nincs olyan, a szálloda által nyújtott egyedi szolgáltatás, amelynek a foglaló az ellenértékét képezi – az tehát áfa-szempontból (is) egy átalány-kártérítésnek tekintendő.

Tanulságok

Az EUB gyakorlatából mindenekelőtt az a tanulság vonható le, hogy látszólag egyértelmű esetekben is érdemes külön, áfa-szempontból is értékelni, hogy amit polgári jogi értelemben kártérítésnek tekintünk, az vajon áfa-szempontból is annak minősül-e. Ezzel elkerülhetők az akár eladói, akár vevői oldalon felmerülő áfakockázatok.