Az adóhatóság és az adózó közötti viták egyik leggyakoribb terepe, hogy egy láncértékesítéses ügyletben részt vevő adózó milyen feltételek mellett vonhatja le a rá áthárított áfát. A küzdelemben az adóhatóság a minap egy újabb pofont kapott, amikor a Kúria, precedensértékű ítéletében nem értett egyet az adóhatóság azon gyakorlatával, amely a láncügyletek szereplőit rendszeresen ügynökké minősíti át. Ráadásul a Kúria ítélete lényegesen messzebb is mutat és általánosan megkérdőjelezi az adóhatóság jogát arra, hogy az adózók ügyleteit kénye-kedve szerint átminősítse.

A NAV-nak igen széles jogköre van arra, hogy valamely ügyletet adószempontból annak tényleges, gazdasági tartalma alapján minősítsen. Ez az átminősítés a felek egyéb, üzleti, polgári jogi stb. viszonyát nem befolyásolja, azonban nagyon komoly pótlólagos adó- és bírság fizetési kötelezettséggel járhat.

Minősített ügynökök

Az átminősítések egyik „közkedvelt” terepe az áfa, és azon belül is a láncértékesítések. Láncértékesítésről akkor beszélünk, ha valamely terméket egymást követően többször értékesítenek úgy, hogy a számos értékesítés ellenére csak egyetlen fuvarozás történik. Ilyenkor a termék a lánc első eladójától egyenesen a lánc utolsó vevőjéhez kerül elfuvarozásra.

Jellemzően arról van szó, hogy az utolsó vevőnek szüksége van adott mennyiségű és minőségű termékre, amelyet kereskedőtől kíván beszerezni. Ha ennek a kereskedőnek nincs az elvárásoknak megfelelő (elég) terméke, akkor ő maga is a piacon, bejáratott partnereitől próbálja azt felhajtani. A köztes szereplőknek költséghatékonysági megfontolásokból nem áll érdekükben, hogy maguk beraktározzák, majd továbbküldjék az árut. Ezért inkább az a jellemző, hogy az adott termékkel ténylegesen rendelkező legvégső eladó azt az utasítást kapja, hogy közvetlenül az eredeti igénnyel rendelkező vevőhöz kell leszállítani az árut. A köztes kereskedők így nem kerülnek tényleges fizikai kapcsolatba az áruval, sőt, tipikusan arról sincsen pontos ismeretük, hogy ki kinek a megbízásából végezte az áru fuvarozását.

A NAV már régóta „ugrik” ezekre az ügyletekre, akkor is, ha adókijátszás nem történt. Egyik kedvelt megállapítása ilyenkor az, hogy a köztes szereplők nem „igazi” kereskedőként jártak el, hanem csupán „összehozták” a vevőjüket az eladójukkal. Az ügyletet tehát áfaszempontból átminősítik, és a köztes szereplőket immár nem eladónak és vevőnek, hanem pusztán ügynöknek tekintik.

Míg azonban egy köztes kereskedő valójában terméket vesz és terméket is ad el, addig egy ügynök csupán ügynöki szolgáltatást nyújt, és ezért maga nem is jogosult termékértékesítésről számlát kiállítani a „vevőjének”. Ilyen esetben tehát a NAV az adott vevőnél megtagadja az áfa levonásának jogát arra hivatkozással, hogy ő a vele kapcsolatban állt féltől nem terméket, hanem szolgáltatást vett. Megtagadja továbbá az áfalevonás jogát az „ügynöknél” is, mondván, hogy ő nem vásárolta a terméket, csupán összehozta a vevőt és az eladót.

A Kúria közbelép

A közelmúltban egy precedens értékű ítéletével a Kúria is megnyilvánult az ügyben. A Kúria megállapította, hogy a láncértékesítés során a köztes szereplőket nem lehet pusztán amiatt ügynöknek tekinteni, mert az áruval nem kerülnek közvetlen fizikai kapcsolatba, és mert a fuvarozást sem ők végzik. A Kúria azt is kimondta, hogy áfaszempontból a termékértékesítés megvalósulásához nem kell a termék fizikai birtokba vétele és az egyetlen fuvarozás sem jelenti azt, hogy a köztes szereplők ügynökök és nem értékesítők voltak. Ilyenkor tehát az adóhatóság köteles egyéb olyan bizonyítékokat is felsorakoztatni, amelyek az ügynöki minősítést megalapozzák.

Több mint precedens

A Kúria döntése ugyanakkor nem csak a láncértékesítésekről mondott újat, hanem az áfa-szempontú átminősítésekről általában is: a Kúria ugyanis kimondta, hogy a NAV áfa-szempontú átminősítési joga nem parttalan; azzal az adóhatóság csak akkor élhet, ha az adókijátszás megakadályozása vagy az adó pontos beszedése miatt mindenképpen szükséges. Márpedig a legtöbb, áfát érintő esetben (mivel az áfa a gazdálkodók esetén csupán „átmenő” tétel) összességében nincs különbség az alap- és az átminősített ügylet adóhatása között. Így pl. az ügynöki átminősítés sem jár összességében magasabb áfafizetési kötelezettséggel, csupán arról van szó, hogy a köztes szereplő egyik esetben az „árrés”, másik esetben a „jutalék” után fizeti meg az áfát.

Fontos következménye a Kúria ítéletének továbbá, hogy még ügynöki átminősítés esetén sem követelhető kétszeresen az áfa összege. Nem lehet tehát egyrészről megtagadni az adólevonás jogát az „ügynöktől”, majd pusztán a számla kiállítása tényére hivatkozással a teljes termékértékesítésre jutó áfát is tőle követelni. A Kúria e megállapítása már önmagában is komoly hivatkozási alap lehet megannyi olyan adóhatósági eljárásban, ahol az ügyletek egyszerű átminősítése többszörös áfafizetési kötelezettséget eredményez.