A különadók újabb évébe lépve joggal merülhet fel a kérdés, hogy az eleinte átmenetiként kommunikált extraprofitadók vajon mikor adják át a helyüket a tényleg söralátét méretű adóbevallásoknak. Mindeközben a gazdálkodók most már olyan addicionális terhekkel is kénytelenek szembenézni, mint az EPR-díj, a szén-dioxid kvóta adó vagy a globális minimumadó.
A trendek szintjén mindenesetre az látszik, hogy a különadók alkalmazása újra és újra kitolódik, egyik-másik különadó pedig már fel is szivárgott a rendeletiről a törvényi szabályozás szintjére. Könnyen elképzelhető tehát, hogy az a csökkenés, amelynek tanúi lehettünk még pár évvel ezelőtt az adófajták számát illetően, hosszútávon is megfordult: a tavalyi 59 adófajtához képest idén már összesen 61 adófajtát számoltunk össze, amely a legmagasabb szám azóta, amióta évről évre megszámoljuk, hányfajta adót fizetnek a magyar adófizetők.
AZ ADÓNEMEK TELJES LISTÁJA ELÉRHETŐ KIADVÁNYUNKBAN
Adók, amelyektől búcsút vehettünk, és az új versenyzők
A különadók közül búcsút inthettünk a befektetési vállalkozásokat és a hitelintézeteket terhelő, a külön kormányrendelet szerinti tranzakciós illetéknek, ez tavaly év közben került kivezetésre. (Ez a tranzakciós illeték nem összetévesztendő a külön törvény szerinti pénzügyi tranzakciós illetékkel, amely továbbra is létezik.)
Ez év elejétől továbbá végre eltörölték a háztartási munka regisztrációs díját – azonban magát a bejelentési kötelezettséget nem! Ahogy arról korábban is írtunk, az amúgy nemes szándékú adó évről-évre minimális bevételt hozott csak.
A két búcsúzó adónem mellé viszont négy újat számoltunk.
Egyrészt hosszú évek OECD-s és uniós jogalkotása eredményeképpen Magyarországon is életbe léptek a globális minimum-adószintet biztosító kiegészítő adók. Ezek célja, hogy a konszolidáltan 750 millió eurót meghaladó árbevétellel rendelkező vállalatcsoportok a globális bevételeik után egy egységes minimum-adómérték (15%) alapján adózzanak, ezáltal – a minimumadó megalkotóinak reménye szerint – megakadályozandó, de legalábbis csökkentendő a tagállamok közötti káros adóversenyt.
Másrészt szintén új versenyzőként vettük számba a gyógyszergyártói extraprofitadót. Ez a – némileg eltérő névvel tovább élő – gyógyszergyártói különadó mellett, azt kiegészítve és attól kicsit eltérő adóalappal hivatott „szabályozni” a gyógyszergyártók különadó-terheit.
Végül két újabb adóterhet vetett ki a kormány egy tavaly év közepi rendeletben az ún. jelentős szén-dioxid kibocsátó tevékenységet végző létesítmények üzemeltetőire; a szén-dioxid kvóta adót és szén-dioxid tranzakciós díjat. Előbbi a kvótával rendelkezők szén-dioxidkibocsátási mennyiségét, utóbbi pedig a kvótával (a kibocsátási egységekkel) való kereskedést adóztatja meg.
Nem vész el, csak átalakul
Van, ahol szűkült az adótárgy, van, ahol pedig újabb adótárgyakra vetették ki a sarcot. Előbbire példa a közművezetékek adója, amely az év elejétől már nem vonja hatálya alá a hírközlési vezetékeket. Így ezek után a továbbiakban már nem kell az adót megfizetni. Ezzel ellentétes folyamat zajlott le a turizmusfejlesztési hozzájárulásnál, ahol a „hop on hop off” jellegű buszoztatást vonták az adó hatálya alá.
A fentiektől eltérően a NETA hatálya egyszerre szűkült és bővült is: egyrészt a termékadó adótárgyai közül eltűnt az alkoholos ital, illetve további két új kategóriával bővült az adóztatandó termékek köre. Ezek a jogszabály szerint definiált „csemege” és „előrecsomagolt édes, sós tészta” kategóriái, amelyek után ezt követően a termékadót (is) meg kell fizetni.
Végül ebben a körben bír hírértékkel a termőföldek végleges más célú hasznosítása esetén fizetendő földvédelmi járulék aranykorona érték alapján számított mértéke, amely valamennyi minőségi osztály tekintetében a háromszorosára nőtt ez év elejétől.
A díj ezúttal tényleg díj: a kiterjesztett gyártói felelősség (avagy az EPR) rendszere
Az EPR-rendszer a növekvő hulladékkibocsátásra adott európai uniós válaszlépés. A felelősségi rendszer lényege szerint a különböző egyszerhasználatos (ún. körforgásos) termékek gyártóinak a kibocsátásuk után díjat kell fizetniük egy koncessziós társaság, a MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. részére, amely megszervezi a keletkező hulladék teljeskörű kezelését a hulladék gyűjtésétől és elszállításától kezdve a hulladék újrahasznosításáig vagy ártalmatlanításáig. A MOHU a díjat a gyártóknak a hulladékgazdálkodási hatóság felé teljesített adatszolgáltatása alapján számlázza ki.
Noha nem ismeretlen, hogy egyes adókat a jogszabályok „díj”-nak tituláljanak – különösen akkor, ha azok áttételesen kifejezetten valamilyen közfeladat finanszírozására hivatottak (gondoljunk csak pl. az élelmiszerlánc-felügyeleti díjra vagy a szerencsejáték felügyeleti díjra) –, az EPR-díj esetében, fogalmilag, nem beszélhetünk adóról. Ennek oka, hogy a díj ellenében a kötelezettek egy közvetlenül tetten érhető szolgáltatásban részesülnek. Ezen elvileg az sem változtat, ha egyes iparági hangok vitatják a befizetett díj és a kapott szolgáltatás egyenértékűségét (lásd bővebben a keretes írásunkat arról, hogy mi mit tekintünk adónak).
|
A magyarországi adófajták számának felméréséhez természetesen nem mindegy, hogy mit minősítünk adónak. A mindennapi tapasztalat, továbbá az adózási elmélet egyaránt egyértelműsítik, hogy nem minden, az állam irányában fennálló fizetési kötelezettség tekinthető adónak. Egyrészt, vannak olyan befizetési kötelezettségek, amelyek közvetlenül meghatározott szolgáltatásokra vagy előnyökre jogosítanak – ezek nem adók. Így például egy eljárási díj nem minősülhet adónak, miként pl. az autópálya-használati díj sem. Ugyanígy, a klasszikus társadalombiztosítási járulékok szintén nem adók, mert azok tipikusan maximáltak, vagyis mértékük elvben igazodik az értük kapott szolgáltatáshoz. Más kérdés, hogy ma Magyarországon a tb-járulékok már nem így működnek, így ezeket adónak tekintettük. Végül, a bírságok, pótdíjak és egyéb szankciók szintén nem minősülhetnek adónak, bármennyire is ilyen érzése van az egyszeri befizetőnek. Másik oldalról ugyanakkor adónak tekintettünk bizonyos olyan befizetéseket, amelyek ugyan nem közvetlenül az államnak fizetendők, de mégis államilag kikényszerített olyan befizetésről van szó, amely ellenszolgáltatásra nem jogosít. Ennek tipikus példája jelenleg a kötelező kamarai regisztrációs díj. |
Nem járulnak hozzá: az iparbiztonsági hozzájárulás
Tavaly év végén röppent fel a hír, hogy a kormány egyes, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzemekre egy új, árbevétel alapú adót vetne ki, az iparbiztonsági hozzájárulást. Sokan találgatták, hogy az intézkedés vajon a gombamód szaporodó akkumulátorgyárakra tekintettel került-e napirendre, mindenesetre ezt a törvényjavaslat indokolása így külön nem tartalmazta. Akárhogy is, az új adót végül nem vezették be, így nem gazdagítja az adófajták számát.
Kihívásokkal teli évek
Jól látszik, hogy a gazdasági-politikai folyamatok továbbra sem teszik lehetővé, hogy a kormány lemondjon a különadók nyújtotta bevételekről. Közben más folyamatok – úgy, mint a környezet túlzott igénybevétele vagy a közös piacra káros adóverseny elleni küzdelem – további, szintén új adójogszabályokat indukálnak. Ezért nem tűnik jelenleg reális elvárásnak az adófajták mértékének jelentős csökkentése. A helyzeten talán az segít, hogy az adóhatóság egyre többféleképpen nyújt támogatást az adókötelezettségeknek való megfelelés során – ideértve azt is, hogy februártól már az adóhatóságtól is kérhető az áfabevallások kitöltése.
